06 46 370 745; 20/923-82-33

A rendelő története

 

Kedves Állattartók!

Dr. Orosz Iván vagyok, az ORIMED Állatorvosi Rendelő megalapítója. 1989-ben végeztem az
Állatorvos Tudományi Egyetemen és már abban az évben munkába álltam a Szendrői Állami
Gazdaságban.

Első kisállat pácienseim a kutyás barátok állataiból kerültek ki, majd azok barátainak, ismerőseinek
kedvenceiből. Mondhatni „szájhagyomány útján” terjedtem. Hamarosan szükség lett egy rendelőre,
amit a Berekalján a Majláth István utcában barátoktól béreltem.

Eleinte magán állatorvosként dolgoztam, majd feleségemmel, Dr. Oroszné Semsei Évával
megalapítottuk a Dr. Orosz és Társa Bt.–t. Ebből fejlődött ki a jelenlegi ORIMED Állatorvosi Rendelő.
Balog Tímea 2012-ben csatlakozott hozzánk asszisztensként.

1997-ben alakítottuk ki jelenlegi rendelőnket a Tamási Áron utca 30. szám alatt. Azóta is itt
dolgozunk, ahol elsősorban a házi kedvencek gyógyításával foglalkozunk.

Természetesen a megelőzésre is nagy hangsúlyt fordítunk, vakcinázási programok ajánlásával, külső
és belső élősködők elleni védekezéssel, szűrővizsgálatok elvégzésével.

Műtéteket is végzünk, egyrészt a tudatos állattartókat segítjük kedvenceik időben történő
ivartalanításával, valamint más szükségessé vált műtéti beavatkozásokat is megoldunk.
Jó a kapcsolatunk a többi állatorvos kollégával, időnként konzultálunk, ha a páciens érdeke úgy
kívánja.

A rendelőnkben nem elvégezhető kiegészítő vizsgálatok és műtétek megszervezésében is segítjük
pácienseink gazdáit.

Jó egészséget kívánunk minden páciensünknek és gazdáiknak!

Facebook Pagelike Widget